Szarka István

Már több perce csináljuk ezt az interjút, és még egyszer sem hallottalak konkrétan megakadni. Természetesen csak viccből kérdezem: te tényleg dadogsz? Haha. Ahogy most beszélek, az körülbelül egy-másfél évnyi kemény munka, gyakorlás eredménye. Pár éve jártam aktívan a Démoszthenész Egyesületbe Feketéné Gacsó Mária foglalkozásaira, valamint egy énektanárhoz is, ahol légzéstechnikát tanultam. A kezdeti sikerek után sajnos a napi gyakorlás már elmaradt, így pedig már nincs meg az a reflex, hogy ha jön egy szó, és megakadok, el kell nyújtani az első szótagot, nagyobb levegőt kell venni, és lassabban, óvatosabban belemenni. Ezért nagyon fontos az a tanács, hogy: „A mindennapi gyakorlás elengedhetetlen”. Szóval a beavatatlan fülek tényleg nem veszik észre, de aki jobban ismer vagy több időt beszélt velem, az igen. A munkám során sokat beszélek angolul, és ott többször előfordul, mivel máshol vannak a hangsúlyok, mint amit a magyarban megszoktam. Sok dadogó, akit ismerek, nagyon boldog lenne egy ilyen beszéddel... Lehet, hogy az én dadogásom tényleg nem volt soha olyan súlyos, mint más dadogóké, akiket te ismersz, de korábban a mindennapi életben én így is egy akadálynak, börtönnek éltem meg. Nem mertem megszólítani embereket, odamenni valakihez például útbaigazítást kérni egy egyszerű kérdéssel. A terápiák után sokkal kezdeményezőbb lettem, ma már oda merek menni bárkihez, beszélgetéseket kezdeményezek. Na jó, néha azért még előfordul, hogy nem, de szignifikánsan más lett az életem. Ezzel együtt az önbizalmam is nőtt, és ezáltal még jobban bele merek menni olyan szituációkba, amikbe azelőtt nem, így még több lehetőségem van gyakorolni a technikákat és a beszédet általában. Az előző munkahelyemen mindennap beszéltem angolul, nincs olyan, hogy csend van. Az utazásoknál is sokkal kezdeményezőbb lettem, beszélgetek, kinyílt a világ. Ez „csak” a beszédgyakorlatoknak köszönhető, vagy van mögötte pszichológiai munka is? Nálam tényleg az az alapja, hogy van egy stabil beszédem, technikám, eszközparkom, hogy kezeljem az elakadásokat. Ezáltal sokkal bátrabb lettem, beindult egy pozitív spirál a negatív helyett. Nyugodtabban megyek oda, nem izgulok, egyszerűen már nincs ott bennem, hogy féljek ettől. Emellett persze magammal is foglalkoztam önismereti szinten, pszichológussal is. Ezeket szerintem holisztikusan érdemes nézni, megjavítani azt, ami esetleg nem működik jól. A beszéd tud lenni egy alap, amire tudsz építeni mást is. Ez magabiztosságot ad. Az én esetemben a beszéddel kellett kezdeni, de nekem ugye enyhébb beszédhibám volt. A magabiztossághoz hozzátartozik az is, hogy a barátokkal bringatúrákat szoktunk szervezni. Nagyon jó érzés, hogy amikor például fel kell hívnom hoteleket, apartmanokat, ezen már nem akadok fent. Nem probléma az sem, ha nekem kell telefonálni, megkérdezni egy csomó dolgot a csapat nevében. Ez nagyon jól hangzik, és tényleg hatalmas utat tettél meg! Mennyire zavar az, ha néha mégis megakadsz? Ha én természetesen kezelem, nem akadok fent ezen, akkor más se fog. Volt egy olyan egyetemi esetem, amikor nagyon rosszul esett, hogy nem fogadták ezt el. Prezentációt kellett tartani egy angol nyelvű cikkből, és mindenkinek 5 perce volt rá. Én felkészültem otthon, lemértem, 5 perc volt, de nem számoltam azzal, hogy a tanteremben izgulni fogok, többször meg fogok akadni, ezért a minimális pontszámot kaptam. Ez nagyon rosszul esett, de ráébresztett arra, hogy nem fog mindenki megértéssel viszonyulni hozzám, ezért ezt nekem kell tudni kezelni. Ez nagyon fontos, amit mondasz. Számos dadogót ismerve úgy látom, a probléma legnagyobb részét éppen ezek a rossz tapasztalatok, megszégyenülések okozzák. Viszont sokszor elfelejtjük, vagy nem vesszük észre, hogy nagyon sokan meg abszolút pozitívan, vagy legalábbis megértően viszonyulnak hozzá. Gondoltál már arra például, hogy előre elmondd a beszélgetőpartnerednek, hogy ha megakadsz, annak ez az oka, és nem más? Igen, az emberek többsége, nagyon nagy százaléka valóban elfogadó, kedves, megérti, maximum meglepődik egy kicsit, hogy miért akadunk meg egy-egy szónál. Nálam régebben volt egy-egy szókezdés, ami komolyan problémát okozott. Illetve nekem azzal is problémám volt, hogy nagyon sok mindenre gondoltam, nagyon sok mindent át akartam adni, de egyszerűen nem jött ki minden. Le kell lassulni, a meditáció ebben nagyon sokat tud segíteni, megnyugodni, lassabban beszélni. És az is egy jó technika lehet az enyhébb dadogóknak, hogy több rövidebb egységre bontod a mondanivalódat. Próbáld csak ki, komoly szakemberek ajánlják ezt a technikát. Én az egyetemi vizsgáimon mindig jól szerepeltem, de én is túl sokat akartam elmondani egyszerre, amikor éppen „megindultak” a szavak. Egyszer az egyik vizsgáztatóm meg is jegyezte: „Gergely, látom, hogy mindent tud, csak egyet tanuljon meg: a gondolatoknak van eleje és vége.”☺ Köszönöm, erre a technikára még nem is gondoltam, de ki fogom próbálni. És hogy állsz a szókicseréléssel? Sok dadogó ugye sokszor nem azt mondja, amit valójában gondol, hanem kicseréli olyan szavakra, amiket könnyebben ki tud mondani. Te használod ezt a technikát? Igen, régen nagyon sok ilyen volt, ahol tudtam, kerestem egy másik szót, vagy körbeírtam, így minden sokkal hosszabb, bonyolultabb lett. Most már nagyon ritkán, nem is tudom. Azt hiszem, már nincs szükségem erre. Én azt látom, hogy sokan ezt már szinte ösztönösen csinálják, amolyan második természetükké vált. Én egyszer eldöntöttem, hogy próbálom mindig (vagy legalább majdnem mindig) azt mondani, amire valóban gondolok, még ha beleakadok is. Fontos az önazonosság. Apropó, a családodban voltak, vannak más dadogók is? A családban nincs más dadogó, felmenőim között sem tudok mondani. Én Kárpátaljáról származom, olyan emlékem van, hogy az általános iskolában volt egy féléves olvasási gyakorlat: egy perc alatt hány szót tudsz elolvasni. Sokáig az első háromban voltam, úgy 7-8 évesen történhetett, hogy elkezdtem akadni, és akkor romlott a teljesítményem. Odaát a magyar mellett volt az angol, orosz, illetve ukrán oktatás. A szláv nyelvekben ugye nagy a mássalhangzó torlódás, van olyan emlékem is, hogy ez okozott problémát. Anyámtól tudom, hogy későn kezdem el beszélni, nem tudom, ezek összefüggenek-e, vagy hogyan kapcsolódnak egymáshoz. ’95-ben költöztünk át, akkor már dadogóként gondoltam magamra. Mivel foglalkozol, mennyire játszott szerepet, vagy akadályozott a karriered során a dadogásod? 2009-ben végeztem a Miskolci Egyetemen mérnök-informatikusként. Az informatikán belül szoftverteszteléssel, szoftver minőségbiztosítással foglalkozom, ezen belül vándoroltam különböző területeken. Később test management-tel, tesztelő csapatok építésével és teszt koncepciókkal foglalkoztam, ez nagyon sok szóbeli kommunikációval járt mind a csapatodban lévő emberekkel, mind a fejlesztőkkel és a menedzsmenttel. Ez napi szintű kapcsolattartás jelent magyar és külföldi ügyfelekkel is. Világos. A dadogóknál a munka mellett a párkapcsolat szokott lenni még az egyik legnehezebb téma. Te ezt hogy élted meg, mennyire akadályozott a dadogásod ebben? Az előző párkapcsolatom viszonylag hosszú volt, ő úgy ismert meg, hogy ez van, problémát nem okozott soha. 15 évig voltunk egymás mellett, nem mondanám, hogy ez volt a probléma. Inkább, ami ebből adódik, hogy nem tudsz magad odamenni valakihez, és intézkedni, rá vagy hagyatkozva a másikra. Nem mersz belemenni egy szituációba, például a párommal nem mertünk elmenni egy új társaságba, ez inkább okozott problémát. Ez pedig összefügg azzal, hogy ha valamit el kell intézni, ez nálunk férfi dolog, ezt nem várhatom el a páromtól, ez a férfi szerep megélésében okozhat problémát. Most ugye már nem veszik észre nagyon sokáig, de a mostani párom is tudja, látta, hogy ez van, és annyit mond rá, hogy „de aranyos”. Nincs ezzel negatív tapasztalatom. <em>Végezetül, ha össze tudnád foglalni mások számára, hogy milyen gyakorlatok segítettek neked a leginkább, milyen úton mentél végig ahhoz, hogy ilyen folyamatosan és felszabadultan beszélj… Amivel kezdtem: meditáció, autogén tréning. Az elején még nem igazán állt össze a kép, hogyan, miért lesz ez hasznos. Először csak rövid szótagokat gyakoroltunk, aztán jöttek a több szótagú szavak és a több szavas mondatok is. A legfontosabb technika, amit én használtam, hogy a szó elejét kell lelassítani, elnyújtani egy kicsit. Maga az a módszer, hogy nyugodj meg, beszélj lassabban, vagy ha úgy tetszik, egy kicsit „kimódoltabban”, nagyon sokat segített nekem. Nem kell kapkodni, nem kell gyorsan beszélni, nyugodj meg, és jó lesz. Nem kell, hogy a beszélgetés mindig egy erőlködés, küzdelem legyen – ez nagyon felszabadító érzés! Köszönöm szépen, hogy elmondtad ezeket! Én köszönöm az interjút, azt a két új technikát pedig, amit említettél, ki fogom próbálni. Az interjút készítette: Hojdák Gergely Az eddigiekből is érzékelhető, hogy a kommunikációs akadályozottság mennyire meghatározza és befolyásolja valakinek az egész egisztenciális létét. életfeltételeit, mindazt, ami az élethez szükséges. Így igaz ez azokban az esetekben is, amikor a természetesnek vett jó beszédkészséggel, felnőttként történik valami, olyan agyi-, idegrendszeri katasztrófa, baleset, aminek hatására valaki elveszti beszédkészségét, például stroke-ot kap, és emellett sérül mozgáskészsége is.