Történetem
29 évesen 2006. 10. 06-án megszültem a kisfiamat, őt már nagyon vártam a két lányom után. A terhesség probléma mentesen zajlott le, de a szülés közben valami történt, aminek nem kellett volna. Az őrzőben amikor kivittek, remegtem az ágyon. Majd jeleztem is a szülésznőknek, hogy valami baj van velem. Ők azt mondták, hogy semmi baj, csak elfáradtak az izmaim. Öcsi 10 napos volt, amikor álmomban kaptam egy epilepsziás rohamot. Ekkor bekerültem a bajai sürgősségi osztályra, ahol kiderítették, hogy van egy agy daganatom a homlok lebenyemben.
2006. 11. 01-én Pécsen meg műtöttek, hála istennek egyben ki tudták szedni a daganatot. Utó kezelésnek kaptam 41 sugárkezelést, valamint 7 hónap kemoterápiát, mert ennyit bírt a szervezetem. Innentől kezdve, hetente egyszer voltak epilepszia szerű rohamaim, amik nagyon megviseltek. Gyógyszer beállítást követően havi egy rohamomra csökkent. Ezután minden rendben volt, a rendszeres rohamaim mellett rendes életet tudtam élni, a kötelező kontrolok mellett.
2022. 07. 06-án kaptam az első stroke-ot, amiből 48 óra alatt feláltam és haza is engedtek a kórházból, tünetmentes állapotban, gyógyszerekkel ellátva. Az epilepsziás gyógyszereket lecserélték más gyógyszerekkel így azóta sem volt epilepsziás rohamom. De sajnos még ebben a hónapban, 45 évesen 2022. 07. 22-én bekerültem a korházba, nagy fokú nőgyógyászati vérzés miatt, amit infúzióval el is állítottak, de addigra sok vért vesztettem. Másnap, 07.23-án Balatonra utaztunk és amikor már hazafelé jöttünk akkor kaptam egy újabb stroke-ot. Azonnal korházba kerültem, de ez már súlyosabb volt az előzőhöz képest. Teljes jobb felem lebénult, nyelni és beszélni nem tudtam. Két nap után áthelyeztek a stroke őrzőből a neurológiai osztályra. Két nap után felkerültem a rehabilitációs osztályra, ahol összesen 5 hetet töltöttem. Ezen az osztályon nagyon megaláztak. Nem volt rendszeres a fürdés, és pelenkázás sem. Férjem rendszeresen naponta 3x járt be hozzám, hogy meg tudjon etetni, fürdetni. A nővérek hanyagsága miatt – mivel elmaradt az ágyamon a rács vissza helyezése – leestem az ágyról és a jobb lebénult bokám eltörtem. Begipszelték a lábam, ami rendkívül nehéz volt és a szükséges gyógytornákat lehetetlenné tette. Ezen kívül rendszeresen kiakadt az álkapcsom, volt olyan, hogy a jelzésem ellenére egész este kilenctől reggel 8-ig ki volt akadva. Azt mondták a nővérek, hogy aludjak nyugodtan. Másnap bevittek a szájsebészetre, ahol a fő orvos asszony alig bírta vissza tenni, mert már be volt görcsölve az izmom. Ezek után férjem kérésére sportgipszet kértünk, valamint saját felelősségre haza hozott a korházból 2022. 08. 29-én. Az nap amikor haza kerültem, még teljesen mozgás képtelen volt a jobb felem, illetve a jobb lábam minimálisan mozgott. A jobb kezem teljes mozgás képtelen volt, ezen kívül pelenkára szorultam. A rehabilitációs fő orvos asszony kérésünkre azt válaszolta, hogy az állapotom ilyen fog maradni, vagy rosszabb lesz. Javulás nem várható. Már az nap amikor haza kerültem, jött egy új gyógytornász hozzám és onnantól egyrészt a pelenkázás szükségtelen lett, a jobb kezem egy picit meg is tudtam mozgatni. Rendszeresen járt hozzám heti két alkalommal ez a gyógytornásznő. Pár hét után amikor le került a gipsz a lábamról, sokkal hatékonyabban tudtunk tornázni. Egy nap alatt felálltam a kerekesszékből és kezdhettük a járás gyakorlását. Ekkor még a száj kiakadás megvolt, sőt annyira, hogy evés közben minden falatnál kiakadt. Férjem nagy rutint szerzett az álkapcsom visszaakasztásában. Igaz kaptunk időpontot Budapestre egy szájsebészeti klinikára, de mire eljutottunk odáig, szinte okafogyottá vált a hosszú határidő miatt. Az álkapocs kiakadás eléggé akadályozott az evésben, és ezért lefogytam 44 kg-ra. Stroke előtt 65 kg voltam. Igaz nagyon lassan, de csökkent az álkapocs kiakadása és több hónap után elkezdtem nagyon lassan hízni. Jelenleg 50 kg vagyok két év után 47 évesen.
Jelenleg is járok heti két alkalommal gyógytornára, valamint heti egy alkalommal logopédiára. Két év alatt rendkívül sokat fejlődtem, a mozgásom nem sokban akadályoz. Egyedül a mentális fáradságon, valamint a beszédemen venni észre, hogy min mentem keresztül. A beszédem dysarthriás. Ami még sokat javított a rehabilitáción, hogy 3 havonta egy alkalommal kapok botox kezelést, ez segíti a fájdalom mentesebb tornákat.
Az élmúlt két évben érzelmileg is megviselt, rendkívül érzékeny tudok lenni mindennel kapcsolatban. Nagyon sokat sírtam a korházban, és már otthon is, mert nem tudtam elfogadni ezt a helyzetet. Szégyelltem a kerekesszéket, és az egész helyzetet, valamint, hogy a férjem segítségére szorulok. Mindenben segítségre szorultam, úgy a fürdésben, és wc-ben. Zavart, hogy sehova nem tudok egyedül elmenni, és frusztrált, hogy a férjem idejéből sokat elveszek. Jelenleg már a lelki állapotom is sokat javult, két év után ahogy jövök ki a stroke-ból. Jelenleg is még csak a férjemmel együtt tudok mozogni.
A betegségem óta eléggé türelmetlen lettem, valamint nagyon érzékeny minden Körülöttem lévő ingerekre. Sok esetben a leg apróbb semmiségeken is el tudok érzékenyülni. Az elmúlt két évben ezek a dolgok részben javultak, de még mindig fenn áll. Néha a férjemmel is türelmetlen vagyok, aki csak segíteni akar, lesi minden gondolatomat. A betegségem szégyellem idegenek előtt. Zavar, hogy a járásomon és a beszédemen észre vehető, hogy beteg vagyok. A türelmetlenségen kívül nincs más negatív érzésem. Düh és agresszió nem alakult ki, inkább az élni akarási vágyam nőtt nagyobbra.
A férjem az, aki a legtöbbet tesz értem, már két éve folyamatosan. Ő az, akire mindig támaszkodhatok. Ezen kívül a testvéreim és anyukám, akik végig mellettem voltak és támogatták a hosszas gyógyulásomat. Úgy gondolom, hogy ők megtesznek minden tőlük telhetőt a lehetőségeikhez mérten. Nekik nagyon sokat köszönhetek, nincs több elvárásom feléjük.
Magammal szemben viszont nagyon magasak az elvárásaim, mert mindent rögtön akarok. Ebből a betegségből viszont felépülni gyorsan nem lehet, ezért türelmetlen vagyok magammal. Maximalistának érzem magamat. A vágyaimat nem sikerül mindig elérni, de ez miatt szerencsére kudarc érzésem nincs. A csoportos összejöveteleket azért szeretem, mert megismerjük a másik problémáit és tapasztalatokat lehet levonni. Hetente egyszer a dunaújvárosi Szent Panteleon Kórház és Rendelőintézetben logopédus - Takácsné Csór Mariann - vezetésével történik. Mozgás korlátozottságom miatt többnyire online tudok ezen a személyes összejövetelen részt venni. Ez is a csoport erőt bizonyítja!
A beszédem érthetőségével az a fő problémám, hogy a hivatalos beszélgetésekben – leginkább telefonon – nehezen értenek meg, és sok esetben nem is igyekeznek megérteni. Az, hogy ezeket a dolgokat nem tudom teljes mértékben elintézni, ez frusztrál engem.
Nagyon szeretnék már meggyógyulni, ennek érdekében mindent meg teszek. Bízom benne, hogy ez hamarosan be is következik! Hosszú volt ez a két év nekem!
Idézetek :
2006 11. 01-én agydaganattal műtöttek, akkor az idézetem az volt : „Ami nem öl meg, az megerősít!”
2022 07.23 után pedig : „Csak azt adom fel, amin bélyeg van! A többit majd megoldom!”