Reneszánsz

A római kori Galénosz (i. sz. 2. század) hatása az orvostudományra halála után még mintegy 1500(!) éven keresztül meghatározó maradt. Csak a reneszánsz idején kezdték el cáfolni tanításait, amikor az emberi boncolások és a modern tudományos módszerek elterjedtek. Ennek ellenére az agykamráknak tulajdonított túlzott jelentősség még továbbra is fennált, ahogy azt Antonio Guainerio (1481) a Padovai Egyetem professzora által leírt két eset is mutatja: Két idős férfit írt le, akik nyelvi zavarban szenvedtek: – az egyik csak három szót tudott kimondani, – a másik nem tudta a neveket felidézni. Az előbbi a leírás alapján akár Broca-afázia is lehetett, a nevek felidézésének a zavara azonban inkább anomia, ami az Alzheimer demencia korai szakaszában, vagy a frontotemporális demenciához társuló primer progresszív afáziában is markánsan megjelenhet. Guainerio (mai tudásunkkal nézve) tévesen azt gondolta, hogy a baj oka a „nyálka” felgyülemlése az agy hátsó kamrájában, de ezzel együtt ő volt az első, aki a beszédzavart egy konkrét agyterülethez kötötte.

Johann Schenck von Grafenberg (1585) – német orvos Könyvében (Observationes medicae de capite humano) sok agyi sérülést szenvedett esetről számolt be. Megfigyelte, hogy némely betegek nem tudtak beszélni, bár a nyelvük nem volt bénult. Ebből arra következtetett, hogy a beszédképtelenség oka nem a nyelv bénulása, hanem “a szavak emlékeinek elvesztése”. Ő volt az első, aki különbséget tett a beszédzavar (dizartria) és a nyelvi zavar (afázia) között. Az ilyen és ehhez hasonló esetleírások a reneszánszban elindították az átmenetet a nedvelméleti és misztikus magyarázatoktól az agyi működésen alapuló gondolkodás felé, ami a 19. századi neurológiai kutatásokat előkészítette. Míg a középkorban az egyház tiltása miatt a testek vizsgálata korlátozott volt, a reneszánszban, különösen Padovában, Bolognában és Firenzében, az orvosi egyetemeken újra rendszeressé váltak a boncolások. A korszak egyik legfontosabb alakja Andreas Vesalius (1514–1564) volt, aki „De humani corporis fabrica” (1543) című művében részletesen bemutatta az emberi test anatómiáját, és ezzel forradalmasította az orvostudományt. A boncolások lehetővé tették, hogy az orvosok pontosabb képet kapjanak az emberi test felépítéséről és működéséről, megteremtve a modern orvosi gondolkodás alapjait.

Források

Kép: Andreas Vesalius (1543): De humani corporis fabrica libri septem. The Metropolitan Museum of Art, New York. https://www.metmuseum.org/art/collection/search/358129 Forrás: Prins, R., & Bastiaanse, R. (2006). The early history of aphasiology: From the Egyptian surgeons (c. 1700 bc) to Broca (1861). Aphasiology, 20, 762 - 791. https://doi.org/10.1080/02687030500399293. https://doi.org/10.1080/02687030500399293..