„Ha próbára akarod tenni egy ember jellemét, akkor adj neki hatalmat.” (Abraham Lincoln)

Alfred North Whiteheadnek, a híres amerikai filozófusnak tulajdonítják a mondást, hogy „az egész európai filozófia nem más, mint egy sor, Platónhoz fűzött lábjegyzet.” A szellemes megjegyzés arra utal, hogy az ókor hosszú történelmében már szinte minden olyan alapvető probléma felmerült, amely később is foglalkoztatta a nyugati gondolkodókat – mindenre találni előképeket, „archetípusokat”. Nem kivétel ez alól a dadogás sem. Az alábbi cikksorozatban olyan híres ókori dadogókat mutatunk be, akik különböző utakon bár, de egyaránt világhírűvé váltak a dadogásuk ellenére – vagy épp azért. Az utolsó részben Claudius római császárról, illetve a fogyatékosság és a hatalom kapcsolatáról lesz szó.

Nagyon ritka, hogy a dadogásról a hatalom összefüggésében beszélnénk. Ennek oka valószínűleg az, hogy a dadogó emberek gyerekkoruktól fogva megszokták a csúfolódást és a lenézést – így nagyon ritkát látjuk őket a társadalom „magas polcain”. Ennek gyakran épp az ellenkezője igaz: a képzettségük szintjénél alacsonyabb munkakörökben dolgoznak, problémáik lehetnek nemcsak a párkapcsolattal, de még az önbecsüléssel is.

A rómaiak, mint szinte mindenhez, a fogyatékosságokhoz is praktikus szempontból közelítettek. Jó példája ennek Claudius római császár (41-54), aki – vélhetően egy gyermekbénulás vagy szélütés szövődményeként – különböző szenzormotoros problémákkal, s többek közt dadogással/afáziával is küzdött. Egész pontosan ezt írja róla Suetonius a Caesarok életében: „Térdei gyengék voltak, nem tudott egyenesen állni, feje mindig remegett. Dadogott, és beszéde gyakran zavaros volt. Amikor izgatott lett, nyáladzott és a taknya is folyni kezdett.” A forrásokat ugyanakkor óvatosan kell kezelni, hiszen Claudius egész uralkodása alatt hadakozott a szenátori renddel, ami miatt a nagy életrajzírók irányzatosan negatív képet festettek róla. Emiatt – bár apai és anyai ágon is nagyon előkelő származású volt – a kortársai sokáig nem is tartották lehetségesnek, hogy valaha trónra kerüljön, „míg aztán csaknem ötvenedik éve felé szinte csodával határos véletlen folytán hatalomra jutott” (Suetonius). Ez a csodával határos véletlen a férfi családtagjainak – többnyire nem természetes – halála volt, ami miatt a császári testőrség, a praetoriánusok végül őt kiáltották ki császárnak, elejét véve az anarchiának.

Testi fogyatékosságai ellenére Claudius az egyik legnagyobb római császár lett, aki mind a közigazgatás, mind a hadviselés, mind pedig az építkezések és a tudomány terén maradandót alkotott. Úgy tűnik, testi hibáit is az előnyére tudta fordítani: például azt állította, hogy életben maradása érdekében gyakran rájátszott betegségére. Valószínűleg így élhette túl elődei, Tiberius és Caligula császárok „családi” tisztogatásait. Más források is megjegyzik, hogy trónra lépése után sokat javult az állapota, de például ideges fejrángása és dadogása továbbra is megmaradt, tehát minden bizonnyal nem kiváló szónoki képességei miatt lett sikeres uralkodó. Suetonius azt is leírja, hogy magatartása nagyban különbözött a korábbi császárokétól: „Szerény és egyszerű volt (…) nem használta az »imperator« előnevet, elutasította a káprázatos kitüntetéseket, leánya menyegzőjét és unokája születésnapját csendben, családi körben ünnepelte meg csupán.” A nőkkel ugyanakkor nem volt szerencséje: az ötödik felesége, Agrippina mérgezte meg, miután örökösévé tette a tőle adoptált mostohafiát.

Mindent egybevetve láthatjuk, hogy a dadogás (vagy más idegrendszeri probléma) önmagában nem teszi lehetetlenné, hogy valaki sikeres vezető legyen – legfeljebb a hozzá vezető út lesz rögösebb tőle. Ahogy a sorozat előző részeiben bemutatott ókori példák, úgy Claudius is archetípusa, ősképe lett a dadogással (vagy más beszédhibával) küzdő hírességek egy jellegzetes csoportjának. Nevezetesen azoknak, akik nem keresték kifejezetten a hatalmat, ám amikor az sorsszerűen rájuk talált, meglepően jól tudtak bánni vele – gondoljunk például VI. György brit uralkodóra, A király beszéde című film főhősére.

Hojdák Gergely