Az én dadogásom 4. (Bordács Gábor)


Írta : Bordács Gábor
Téma: Dadogás
Dátum: 2023-02-06

Most is előttem van a kémia felelet gimiből, amikor egyetlen kérdés választott el az ötöstől. A válasz egy K betűvel kezdődő szó. Tudtam. De azt is, hogy képtelen vagyok kimondani. Így inkább széttettem a kezem, és megelégedtem a négyessel. Hátralépni, meghunyászkodni, szürkének lenni. Bizony egy dadogó ember számára ez az élet rendje. Hála Istennek manapság egyre többen lepődnek meg, amikor „kiderül” rólam, hogy én is a dadogók népes táborát erősítem. Pedig bizony dadogok. 35 éve. 35 éve minden mondat előtt végiggondolom a szavak sorrendjét, minél kevesebb K és T betűvel kezdődő szót használok. Nagy levegő, kilégzés, fejben minden stimmel. Gyerünk, menni fog!! Aztán csak görcsös szenvedések, értelmetlen hangok jönnek ki a számon... Állítólag egyszer - három éves voltam - apukám hosszabb időre a kocsiban hagyott, amíg ő egy boltba ment be. Mire hazaértünk, már dadogtam. Nem tudom hogy ez tényleg így történt-e. Mindegy is. Azóta az életem része. El sem tudom képzelni magam máshogy. A dadogás szerintem olyan mint egy függőség, egy szenvedélybetegség. Lehetsz tünetmentes, attól még dadogó vagy. Édesanyám mindenféle helyre elvitt. Logopédusok egész sora próbálkozott velem, kineziológus, természetgyógyász, mentálhigiénés szakember, szibériai sámán, mindenféle Hókuszpók. Hogy melyik után lettem a legrosszabb, már nem emlékszem. Segíteni egyik sem segített. Email, online ügyfélszolgálat, mobiljegy, webshop. Ezek egy álomvilág részei. 20 éve egy vonatjegy megvásárolása maga volt a kínszenvedés. Már előző nap este izzadva bújtam ágyba, hogy pontosan mit fogok mondani. Hányszor is kértem Mezőkövesd helyett Füzesabonyig a vonatjegyet, és aztán izgultam, hogy ne a két állomás közt jöjjön a kalauz... Azt látom, hogy a társadalom nem tud velünk mit kezdeni. De ez mondjuk érthető. Mi magunk se tudjuk, mit lehet velünk kezdeni. Ha dadogni kezdek, hisznek részegnek. Ez 15 évesen, délelőtt 10-kor egy mozi pénztárában azért nem esik jól. Hisznek külföldinek. Magas vagyok és szőke. „De aranyos svéd fiú, próbálkozik magyarul, de nem nagyon megy neki....” S persze a jó öreg: „ez hülye...”. Értsd szellemi fogyatékos vagyok. Ennek nagyon sokáig nem kerítettem nagy feneket, amíg nemrég egy közeli ismerősöm - aki ráadásul felnőttként ismert meg - mondta, hogy olvasta egy Facebook-bejegyzésemet és teljesen meglepte, hogy én ilyen értelmes gondolatokat is meg tudok fogalmazni, „nem nézte ezt ki belőlem”. Magyarul: azt szűrte le az állandó hallgatásomból, hogy félnótás vagyok. Köszi.🙂 Két dolognak köszönhetem, hogy mára egy egész elfogadható szintre tornáztam fel magam a beszéd kapcsán. Az első: kutyaharapást szőrével. Beszélni kell, minél többet. Megnősültem, és lett három gyermekem. Velük muszáj beszélni, minden este mesét olvasni, játszani. Életemben nem beszéltem annyit, mint mióta apuka vagyok. Nem tehetem meg, hogy csöndben legyek. Ma már szándékosan keresem azokat a lehetőségeket, ahol beszélni kell. Csak azért is a pultból kérek 20 deka felvágottat. (Azért nem 15-öt, mert azt nem biztos, hogy ki tudnám mondani 🤪) Ott a munkám, a hivatásom. Egy bérelhető népi játszóházat vezetek. Én vagyok az arca, nem bújhatok más mögé. Egyszerűen nincs más választásom: tudnom kell beszélni! Gondolj bele! Elkezdek egy osztálynyi 14 éves gyerek előtt dadogni... 10 másodperc alatt szétszednek, megaláznak. Nem adom, nem adhatom meg nekik ezt az élményt! A másik dolog, aminek nagyon sokat köszönhetek, az a humor. Hofit idézve: „kínomban már nem tudtam mit csinálni, elkezdtem hát röhögni!” Megtanultam kinevetni magam, és bevált. Nyilván ehhez fel kell nőni, a 10 éves szerencsétlen Gabikának nem ment volna. A lányoknál sosem okozott problémát a beszédhibám. Kifejezetten csinos barátnőim voltak.😎 Szüleim és családom hihetetlenül jól kezelték a dadogásomat, és vele engem. Ezt akkor értettem meg igazán, amikor kisebbik fiam kétévesen dadogni kezdett. Mintha szíven szúrtak volna. Rettentően nehezen viseltem. Türelmetlenül, mérgesen álltam hozzá. Pedig azt hittem, hogy ha valaki jól fogja ezt kezelni, az éppen én leszek. Nagyot tévedtem. De elmúlt neki (lekopogom). Ez pedig mindkettőnk számára óriási megkönnyebbülés! Bordács Gábor