A borsodi Király beszéde? - A Larry egy dadogó néző szemszögéből

A dadogás összetett problémájának ismertsége messze elmarad az érintettek számától. Egy filmes ábrázolás hatalmasat bír lendíteni ezen – nem mindegy azonban, milyen irányba. A sok sematikus dadogásábrázolás után A király beszéde, majd most a Larry is fontos áttörést jelenthet az érintettek szemszögéből.

A király beszéde egy klasszikus megküzdéstörténet. Adott egy jóravaló, sőt társadalmi pozíciója okán kitüntetett hős, akit azonban dadogása visszatart az őt megillető hivatás betöltésétől. VI. György brit királynak hasonlóan nemes lelkű és empatikus segítői, mindenekelőtt felesége (Erzsébet anyakirályné) és Lionel Logue, a „csak” polgári származású ausztrál logopédus segítenek leküzdeni az útjában álló akadályokat (végső soron saját magát). A négy Oscar-díjas, világszerte ismert film érezhető változást hozott a dadogásról kialakult társadalmi képzetek tekintetében. Végre nem szánalomra méltó, csetlő-botló figuraként vagy szexuális és egyéb frusztrációk alanyaként tekintettek ránk.

A Larry megtekintése előtt arra gondoltam, hogy talán ez is egy hasonló megküzdéstörténet lesz a dadogással a középpontban, a társadalom legfelsőbb polca (királyság) helyett egy borsodi szegénysorra helyezve. A kép azonban ennél árnyaltabb. Ahogy egy filmkritikus is felhívja rá a figyelmet, a Larryban nincs „igazi” megküzdés – legalábbis társadalmi értelemben. A borsodi „dadogó rapper” – SPOILER!!!!! – vélhetően nem nyeri meg a helyi cigányság és nyugdíjasotthon lakóinál (illetve egy szűk hiphop-rajongó szubkultúránál) „elitebb” közönségnek szóló tehetségkutatót, amelynek ábrázolása különben tele van (ön)iróniával. Ami ebben a világban a maximumként elérhető, az az érzelmek, a hosszú évek alatt felgyülemlett düh és tehetetlenség őszinte kimondása – ami persze éppen egy általánosabb jellegű megküzdés. (A király beszédében is ezen át vezetett az út az örökölt királyi tisztség betöltéséhez). Ehhez pedig véleményem szerint nagyon jól illik a dadogás tematika – ahogy magához a rap műfajához is. Ez tehát ilyen értelemben telitalálat az író-rendező, Bernáth Szilárd részéről.

Ebben a filmben is megtalálhatóak a jó lelkű segítők egy prostitúció elől menekülő mostohaanya és azoknak a roma fiataloknak a képében, akik a „normálisak társadalmánál” jobban elfogadják és megértik a súlyos dadogása miatt szintén a társadalom peremére szorult főhőst. „Larry”, a dadogó rapper az ő szemükben a saját világuk szimbólumává válik, akinek a sikere fontosabb számukra, mint egy jól fizető külföldi munka. (Más kérdés, hogy a mélyszegénységnek a többségi társadalom ellenpárjaként, amolyan őszintébb és vitálisabb világként való ábrázolása számomra egy tipikusan értelmiségi, romantikus konstrukciónak tűnik – itt elég talán csak a tanult tehetetlenség ismert szociálpszichológiai fogalmára célozni. A Larry persze – bár néha úgy tesz – alapvetően nem dokumentarista, hanem fikciós alkotás. Ízlés kérdése, hogy ez valaki számára zavaró torzítás, vagy izgalmas játék a filmes kódokkal.)

Ami a két említett filmben közös még, az a dadogó főhős apához fűződő viszonyának kitüntetett jelentősége, ismert pszichológiai kifejezéssel az apakomplexus. (Az „apa” ilyen értelemben egy önmagán mint személyen túlmutató entitást – például királyság, erőszakszervezet – képvisel). A Larryben ábrázolt rendőr-apa (Thuróczy Szabolcs) a film legösszetettebb figurája a főszereplő mellett: „gyógyult” alkoholista (értsd: napra pontosan tudja, hogy mióta nem iszik), aki egy karizmatikus szabadegyházban keres hitbéli és érzelmi támaszt, miközben időről időre úrrá lesz rajta erőszakos énje, ami már a fia zsigereibe íródott. A dadogás szakirodalmában ismert tény, hogy az ilyen apai jellegű tekintélyszemélyek (szigorú apa, tanár, hivatalnok, rendőr, stb.) valóban erősíthetik a tünetek megjelenését. Azonban egy árnyaltabb kép kedvéért azt is el kell mondani, hogy a probléma megjelenése az ilyen kapcsolatoknál jóval korábbi, sokszor már a beszéd első éveire jellemző. A pszichológiai szakirodalom ezért inkább az elsődleges gondozó, az anya szerepét hangsúlyozza a dadogás kialakulásában, pontosabban szólva a komolyabb problémák elkerülésében. Összességében tehát nagyon fontos a szülők fesztelen, empatikus, szégyenérzetet nélkülöző hozzáállása a dadogáshoz – nem véletlen, hogy a gyerekeknek szóló dadogásterápiák sokszor a szülőket is bevonják valamilyen formában.

Összességében szerintem elmondható, hogy a Larry (Vilmányi Benett igencsak meggyőző alakításában) hitelesen ábrázolja a dadogást – a film világának tágabb kontextusában, a művészi koncepció központi szimbólumaként. Másképp fogalmazva: a filmbeli Ádám egy konkrét dadogó személy sajátos érzelmi problémákkal, nem pedig „a dadogó” – ahogy például egy mozgássérülteket ábrázoló filmtől sem várjuk el azt, hogy „a bénultságot” ábrázolja. Ezt csak azért érdemes hangsúlyozni, mert a dadogásról összességében még mindig nagyon kevés film készül, így egy-egy ilyen szélesebb publikumhoz eljutó alkotás komolyan befolyásolja azt, hogy a társadalomban milyen kép alakul ki a problémáról. Köszönjük az alkotóknak ezt a filmet, és várjuk a továbbiakat is – lehetőleg az érintettek és szakemberek bevonásával. (A Larry szakmai mentora Kovács Benedek, a Démoszthenész Egyesület logopédusa volt).

Hojdák Gergely