19 éves vagyok, van egy szakmám és jelenleg egy pizzériában dolgozok.

Pontosan nem tudom, mikor kezdtem el dadogni, de az fix, hogy első osztályban még nem, mert a bizonyítvány pótlapra az volt írva, hogy kitűnő beszédkészséggel vagy mivel rendelkezem - valami ilyesmi.

Talán 3-4. osztályban, de akkor sem volt vészes, sok barátom volt, és hála a jó Istennek egy ember sem szólt meg e miatt, semmi bántást nem kaptam a mai napig sem. Elvégeztem az iskolát, kikerültem középsuliba, de még itt sem okozott nagyobb gondot, volt barátnőm is, és ami az érdekes, vele semmit nem dadogtam, de úgy tényleg még itt sem volt vészes. Viszont szakmát váltottam, és a gyakorlati helyen (talán itt kezdődött a szorongás egy kisebb mértékben) mindigis amiatt aggódtam, hogy nem fogok tudni kommunikálni. Plusz alapból utáltam a szakmám, de végül ezt is elvégeztem, 4-es re vizsgáztam, és a szóbelim 5-ös lett.

Aztán kikerültem a munkahelyemre kb. 7 hónapja, na és itt kezdődtek a gondok. Egy pizzériában dolgozok, ahol a telefont is nekünk kell felvenni, a beilleszkedás itt is nehéz volt, de hál'Istennek itt sem szólta meg senki a dadogásomat, de engem nagyon zavart. Azóta teljesen beilleszkedtem, jól elvagyunk. A telefonfelvétellel édekes módon semmi gond nem volt, viszont kb. 2 hónapja nagyon megromlott a beszédem, és esküszöm, az összeomlás szélén álltam-állok. És ami nagyon érdekes, és emiatt is TUDOM, hogy ez legyőzhető, hogy ha magam vagyok, mindent ki tudok mondani. Sajnos ez a gyakorlatban, főleg pár hónapja nagyon nehézkesen megy, és tudom, hogy nagy részben, nagyon nagy részben a szorongás és a félelem miatt van.

A családban anya "dadog", de az teljesen észrevehetetlen, tényleg nem is tudják szerintem, hogy dadog, igy megvan, kitől "örököltem". És a legviccesebb az egészben, hogy néha random szavakat nem tudok kimondani, rá pár napra meg ki tudom mondani, de jön egy másik, és akkor meg azt nem tudom kimondani, tényleg nem értem , ez az egész hogyan épül fel.

Na mindegy, egyenlőre ennyit írtam, nagyon összeszedetlen, de elhatároztam, hogy le fogom győzni a dadogást,  vagyis igazából nem a dadogást kell legyőznöm, legyőznünk, hanem ami miatt van. Pl. ez nálam a szorongás, félelem.

Soha nem jártam igazából se pszichológusnál, se logopédusnál, lehet ki kellene próbálnom majd.

Mindenkinek kitartást, sokan szenvedünk ebben, de ki kell tartani, soha nem szabad feladnunk!

További írásokkal, videókkal fogok majd jönni. Sziasztok!

ui: tényleg bocsánat az össze-visszaságért!