Életünk legsűrűbben gyakorolt és leghatékonyabb cselekvése, amikor megszólalunk. Kijelentünk valamit, kérünk vagy kérdezünk, esetleg egyenesen felszólítunk. Vagy írott formában tesszük mindezt.
A beszéd fejlődésének feltételei az ép beszédszervek, látás és hallás. Ugyanakkor a beszéd kialakulásában nagy szerepe van a környezetnek is, hiszen a gyermekek utánzással sajátítják el a helyes kiejtést.
A közvélemény szerint a beszédhiba kisgyermekkori jelenség. Kevesen tudják, hogy a beszéd zavarai a népesség 2-3 %-át egész életben elkísérik. S nagy számban vannak olyan emberek, akiknek valamilyen okból felnőtt korban sérül a beszédkészségük, hangképzésük.