Sziasztok!
Hosszas (többszöri) újraregisztrálásra visszaszereztem a régi jelszavam, ami 2 évig jó volt az előző fórumon.
Így remélem újra aktívabb tagja lehetek kis közösségünknek. Üdv mindenkinek
Annyi minden történt velünk! Tomi befejezte a spec. iskolai előkészítőt, sőt ma bizonyítványt is kapott.
Szépen fejlődik a beszéde, szépen megtanult verekedni

, egyedül biciklizik pótkerék nélkül és élvezi!
A tanára azt mondta, hogy majd nyáron szépen elfelejti a verekedést, ugyanis az felvett viselkedési forma!
A szöveges értékelést szép lassan közreadom, Ti is tudjátok, hogy 2 éve még szinte semmit nem beszélt a kisfiam. (aki nem ismer bennünket, a kisfiam autisztikus, 4 évesen diagnosztizálták, mert nem beszélt, 5 évesen beindult a beszéde, februárban múlt 7 éves.
Anyanyelv:
Napirendi kártyáit segítség nélkül megnevezi. Tárgyakat szín, forma, nagyság szerint szétválogat. Az egyeztetések körének bővítése folyamatos. A képolvasást napi rendszerességgel, egyéni foglalkozás keretében, segítséggel gyakorolja. Sok főnevet, melléknevet, igét ismert, megért. Képolvasása jó, a képen látottakról egész mondatokat alkot.