Életrajzi sorok a névadóról
Az 1994-ben alapított Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete a szónoklat egyik legnagyobb mesterének a nevét vette fel. Démoszthenész neve természetesen kötelez. Hogy mit jelent a második évezred végén élőnek a több mint 2300 évvel ezelőtt működött athéni szónok és politikus egyénisége és tevékenysége, erre a kérdésre Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című műve alapján válaszolhatunk. Hogy Démoszthenész alakja mennyire alapvető emberi magatartásformák megtestesítője, köznapi élete, a vele megtörtént egy-egy jelentéktelen esemény leírása világítja meg legjobban.
Démoszthenész i. e. 384-ben született. Apját, aki fegyverkovács volt hétéves korában elvesztette. Gyámjai anyjával és húgával együtt kisemmizték az örökségből, úgyhogy a szegénységre jutott ifjú – aki már gyermekként rajongott a szónoki dicsőségért – első törvényszéki beszédét jussa érdekében mondta el. A gyenge, betegeskedésre hajlamos fiatalember első szereplései kudarcot vallottak, szavai elvesztek a zajban, kinevették szokatlan beszédmódját, amely hosszú körmondatokkal zsúfolódott és bonyolult, nehezen érthető érvelésekkel terhelődött.
Barátja, Szatürosz színész meggyőzte arról, hogy a jó előadási mód szépséget és ékességet ad a beszédnek. Szinte semmit sem ér a szó, ha valaki nem törődik mondanivalója kifejezésmódjával és előadásmódjával. Ezért egy földalatti szobát épített magának, amely a mai napig is fennmaradt, és oda elvonulva naphosszat csiszolta hangját, előadási módját, javította hangképzési technikáját. Több ízben két-három hónapon át fejének csak egyik feléről nyíratta le a haját, hogy emiatt restelkedve ne jöjjön elő, bármennyire is kívánta a társaságot. Így kényszeríttette önmagát arra, hogy folyamatosan gyakoroljon és képezze hangját. Mivel a hangja is gyenge volt, lélegzete el-elakadt, azzal is erősítette hangját, hogy futás közben vagy meredek lejtőn felfelé menet, bár lihegett, hosszú beszédrészleteket vagy verseket adott elő. Házában volt egy nagy tükör, és az előtt állva tanulta beszédeit, gyakorolta a megjelenését és helyes hangképzését. Egyik szónoktársa szerint hebegő hangképzésén úgy segített Démoszthenész (ezt idős korában maga beszélte el a nagy szónok), hogy kavicsokat vett szájába, hogy bizonytalan és akadozó ejtését legyőzze és kijavítsa.
Az a márványszobor, amely őt ábrázolja, s amelyet az athéniak i. e. 280-ban állítottak fel, abban a testtartásban jeleníti meg, amikor a szónok beszédének megkezdése előtt gondolatait összpontosítva komoran magába mélyed. Lesütött szeme, összekulcsolt kezei, a várakozással teli pillanat csendjét és feszültségét érzékeltetik. A szobor mestere a szónok szabadon hagyott karjaival érzékeltette azt a közismert szokását, hogy a hagyományos felfogással ellentétben beszéd közben élénken gesztikulált. Arcának gondterhelt keserűsége, hórihorgas és inas alakja, öltözetének keresetlen egyszerűsége a lelkiismeretével s az élet fonákságán tépelődő embert állítja elénk.
Magától értetődő, hogy a beszédtechnika és a modern beszédjavítás más eszközöket és módszereket használ. De Démoszthenész példát nyújthat a sikeres munkához a következőkben:
- Az erős akarat, a kitartó munka, az önmagunkba vetett hit ma is elengedhetetlen a beszéd helyrehozatalában.
- A lelkiismeretes felkészülés, amelytől idegen a rögtönzés és az átgondolatlanság, meghozza a maga gyümölcsét.
- Végül: Bár érhetik az embert kudarcok, a helyes célokat nem szabad feladni.
A koszorúról című fennmaradt írásából olvashatjuk: ” …minek voltam ura én? Semminek! A nép előtt való beszéd jogát – az egyetlent, amelyben részem volt – egyaránt megadtátok nekem és az ő bérenceinek (Makedón Fülöpről van szó). És azok valahányszor túlharsogtak engem…, mindig úgy távoztatok tőlem, hogy saját ellenségeitek érdekében hoztatok határozatot…” Plutarkhosz szerint Démoszthenész példát ad arra, hogy “kötelességünk azt, aki szenved, nem vigasztalanul magára hagyni gyötrelmeivel, ha nem gyengéd szavakkal vigasztalni és gondolatait kellemesebb dolgok felé terelni.”
Subosits István
ny. főiskolai tanár
Kapcsolodó anyagok:
Démoszthenész első búcsúlevele
