Néhány alapfogalom a pöszeségről

A pöszeség

A pöszeség az anyanyelv beszédhangjainak következetesen helytelen ejtése. Kisgyermekeknél általában a beszéd éretlenségének következménye s egyben tünete is (élettani pöszeség), amely esetenként akár 6 éves korig is elhúzódhat. Előfordul azonban, hogy a helyes kiejtés a jó beszédpélda hiányában vagy a beszédhangok megkülönböztetésének zavara következtében, esetleg a beszédszervi mozgások pontatlansága miatt nem alakulhat ki. Mindezeken túl a pöszeség bizonyos beszédszervi rendellenességek és eltérések következményei is lehet.

Minél több tényező játszik szerepet a helytelen kiejtésben, annál súlyosabb hangzásbeli eltéréseket és torzulásokat észlelhetünk a gyermeknél: néhány beszédhangnak egy másikkal történő helyettesítésétől szinte valamennyi mássalhangzó torzításáig, kihagyásáig, sőt, a magánhangzók helytelen ejtésére is kiterjedhet a hiba. A pöszeség e kiterjedtségétől függően lehet részleges vagy általános. A két változat között igen nagy hangzás- és érthetőségbeli különbségek észlelhetőek.

Ennek érzékeltetésére álljon itt egy példa.

Ép beszéd Részleges pöszeség Általános pöszeség
Holnap lesz a Hojnap jesz a Ónap jett a
győri vásár. győji vásáj dóji vátáj
péklegény Benedek pétjedény Benedet pétjedén Penetet
fölpakol a fölpatol a fopatoj a
kocsijára tocsijáj totijája
tíz zsák perecet. tíz zsát pejecet. tid dát pejetet.

A szövegek hangos felolvasása esetén jól érzékelhető a különbség a háromféle szövegejtés között. Pontosan felismerhető a hiba: a részleges pöszeségnek ebben a változatában a gyermek a k, g, l és az r hangokat nem tudja képezni, a k helyett t, a g helyett d, az l és r helyett pedig j hangot ejt.

Az általános pösze versmondásban a következő kiejtési hibákat találjuk: a h hang kimarad, az l és r helyett j hangot ejt a gyermek, a k, sz, s, cs, c helyén t hang hallatszik. A zs, z, gy mássalhangzók helyén d áll, az ny-et n hanggal cseréli fel. Magánhangzóhibát is találhatunk: a gyermek az ő hangot o-val helyettesíti.

Természetes, hogy mind az általános, mind pedig a részleges pöszeségnek a feni példán kívül számtalan változata létezik. Az egyes beszédhangok javításakor a logopédus a gyakorlóanyagot éppen ezért a hibáknak megfelelően válogatja ki a gyakorlókönyvből.

A pöszeséget nemcsak a hibás beszédhangok mennyisége szerint, hanem a kiváltó okok alapján is csoportosíthatjuk. Tekintsük át most a beszédhiba ilyen osztályozását, elsősorban a javítás eredményességének előre jelzése céljából.

Az élettani pöszeség

Az élettani pöszeség a beszédhangok kiejtésének a beszédfejlődéssel törvényszerűen együttjáró pontatlansága, helyesebben differenciálatlansága. Nem tekinthető beszédhibának. Folyamatos, spontán javulás jellemzi, a gyermek – köznapi, helytelenen szóhasználattal – “kinövi”. A javulás üteme szakaszos is lehet, tehát hirtelen nagyfokú javulás után hosszabb idő is eltelhet a kiejtés érzékelhető változása nélkül. Ezekben a szakaszokban azonban a nyelvi rendszer más összetevői (szókincs, nyelvtan rendszer) fejlődnek gyorsabban. A helytelen hangképzés az esetek többségében nem rögzül, azaz, nem alakul át “valódi” pöszeséggé. A kisgyermek rendszerint maga is elősegíti beszédszerveinek, hangképzésének tökéletesítését. Egy-egy új hangot vagy az azt tartalmazó szót mondogatja, ismételgeti, környezetével is elmondatja, “játszik” vele. Például: “Jaj, nem találom a fülemet. Megvan a fülem! Ilyen nagy fülem van! Ilyen irtó nagy fülem van! Ugye milyen irtó nagy fülem van? Nagyon-nagyon irtó nagy a fülem! Na, most ezt összehajtom…” A példában a gyermek számára nem csupán az irtó szó jelentése volt új, hanem az r hang pergetése is, amelyre néhány nappal előbb “ráérzett”, a példákban boldogan produkált.

A beszédfejlődés természetes menetében beavatkozni hiba lenne. A korai erőszakos késztetés a helyes ejtésre inkább vezet a beszédhangok torzulásához, mintsem a tökéletesítéséhez (főleg a r hang és a sziszegő hangok vannak kitéve e veszélynek), de az ilyen beszédnevelés nem egy esetben dadogást is kiválthat. Nincs ok különösebb aggodalomra, ha a gyermek 3-4 éves korában még nem mondja tisztán a folyamatos beszédben a k, g, l, r, sz, z, c, s, zs, cs, ty, gy, ny, ö, ü hangokat. Élettani pöszeségnek fogható fel 4-5 éves korban az r, sz, z, c, s, zs, cs, ty, gy, ny, ö, ü hangok helytelen ejtése is, ha közben a szókincs gazdagodik, a nyelvtani helyesség és a folyamatos beszéd állandóan fejlődik.

Élettani pöszeség esetében többnyire nem szükséges beszédjavítás. A fejlődést azonban célszerű elősegíteni különböző beszédfejlesztő gyakorlatokkal. Óvodásoknál általában elegendőnek bizonyul az anyanyelvi nevelés programjában előírt beszédfejlesztés és az otthoni foglalkozás. Ha a gyermek nem jár óvodába, a szülő sok mesével, énekkel, versek ritmizálásával, ismételgetésével, elsősorban a népi gyermekjátékok felelgetős szövegeivel gyakoroltathatja a beszédet. Kis segítséggel tehát 5-6 éves kor között általában megszűnik az élettani pöszeség, amit – ismételten felhívjuk rá a figyelmet – nem tartunk beszédhibának.

Az organikus pöszeség

Az organikus pöszeség a beszédszervek fejlődési rendellenességeinek következtében kialakult artikulációs hiba. A beszédszervek sérülései közül a leggyakoribbak a lenőtt nyelvfék, a fognövési rendellenességek, a túlságosan vastag nyelv. Ezeknél sokkal súlyosabb az ajak- és szájpadhasadék (helytelenül sokan még napjainkban is nyúlszáj, farkastorok kifejezéssel említik). A felsorolt szervi eltérések a beszédszervek mozgását is nehezítik vagy torzítják. Jellemző az organikus pöszeségre, hogy a kiejtés keveset javul, a gyermek tehát úgymond “nem növi ki”. A helytelen kiejtés rögzül, sok más beszédkövetkezményt okozva.

A beszédjavítást megelőzően vagy azzal párhuzamosan szükséges a helyes beszéd anatómiai feltételeinek megteremtése. El kell végeztetni tehát bizonyos esetekben a lenőtt nyelvfék fölmetszését, szükség szerint a fogszabályozást, feltétlenül az ajak- és szájpadhasadék műtéti korrekcióját. Mindezt nyugodtan bízza a szülő a vizsgálatot végző foniáter orvosra.

Az organikus pöszeség azonban az orvosi beavatkozás ellenére sem szűnik meg logopédiai kezelés nélkül. Rendszeres és kitartó logopédiai munkával, sok otthoni kiegészítő foglalkozással viszont teljes, maradandó javulás érhető el. A javítás a súlyosabb eltérések esetében – lassú és általában hosszadalmas – gyakran áthúzódik még az iskolás korra is.

Ez az egyik magyarázata annak, hogy az organikus pösze gyermek az életkor előrehaladásával – különösen iskolás korban – főleg az olvasás-írás megtanulásának nehézségeiből fakadóan gátlásossá válhat. Esetenként a beszéddel kapcsolatban közömbösség vagy teljesen elutasító magatartás is kialakulhat nála, amit az erőszakos, túlkövetelő beszédfejlesztés tovább fokozhat.

A funkcionális pöszeség

A funkcionális pöszeség egyik legfőbb jellemzője, hogy a beszédszervek épek, s ugyancsak ép vagy igen könnyen fejleszthető ezek mozgása is. A beszédfejlődős során azonban állandósul a helytelen hangképzés.

A funkcionális pöszeséget az élettanitól csak a szakember (logopédus) tudja megkülönböztetni, mégpedig tanult ismeretei alapján: a gyermek beszédfejlődésének elemzése, a pszichológiai vizsgálatok eredményeinek a speciális beszédvizsgálati és hallásvizsgálati adatokkal való összevetése útján.

A funkcionális pöszeséget a jól képzett logopédus aránylag könnyen, gyorsan javítja ki. A gyermek szinte egyik napról a másikra sajátítja el és építi be a beszédébe a kialakított hangokat.

Éppen e – viszonylag gyors – fejleszthetőség következménye, hogy a funkcionálisan pösze gyermeknél nem alakul ki általában sem kisebbségi érzés, sem pedig beszédhiba tudata. Mindez esetleg csak akkor következik be, ha az iskolakezdésre még nem javították ki a beszédet és emiatt hátrányos helyzetbe kerül.

A funkcionális pöszeség javításának optimális ideje éppen ezért az 5-6 éves kor. A logopédus kialakítja a beszédhangokat, rögzíti és automatizálja, a szülő pedig az otthoni gyakorlással segítheti elő a helyes tiszta kiejtést.

A kiejtés vizsgálata

A pöszeséget a szakember első hallásra diagnosztizálja. Mások csupán azt érzékelik, hogy valami nincs rendben a beszéddel.

A szülő természetesen észreveszi, hogy gyermeke rosszul, “furcsán” beszél. Súlyos esetben ő maga sem érti meg gyermeke beszédét, azt tapasztalja, hogy az új szavakat és kifejezéseket nehezen építi be a folyamatos beszédbe, esetleg azt látja, hogy más – azonos életkorú – gyermekhez viszonyítva elmaradt.

Az enyhébb kiejtési zavarok esetében előfordul, hogy a szülő nem tekinti azokat beszédhibának és megszokja.

Gyakorlóanyag a pöszeség javításához – Tankönyvkiadó, Budapest, 1985