Felhívás: Dr. Palotás Gábor mesterlogopédus-díj

Az elnökség megállapodása és az 1997. évi közgyűlés döntése értelmében a Démoszthenész Egyesület évente három Dr. Palotás Gábor mesterlogopédus-díjat adományoz logopédus kollégák számára.
A díjazás célja a logopédia területén végzett kiemelkedő tevékenység /életmű/ elismerése.

A díjra logopédusok, szülők, felnőtt beszédhibások terjeszthetnek fel jelölteket, rövid indoklás kíséretében, megadva a jelölt elérhetőségét, e-mail címét.

A díjat évente – az egyesület már díjazott tagjaiból álló – szakmai grémium ítéli meg, a jelöltek pályázati anyaga alapján.

A jelölő személy javaslatát követően a grémium bekéri a jelölttől a szakmai önéletrajzát, publikációs jegyzékét, az őt támogató javaslatokat (pl. munkahelytől, szakmai, társadalmi szervezettől, szülői közösségtől).

A jelölt pályázatának tehát tartalmaznia kell:
– a szakmai önéletrajzot,
– publikációs jegyzéket,
– a kiemelkedő szakmai (elméleti és/vagy gyakorlati) tevékenységet bemutató, méltató, támogató javaslato(ka)t.

A díjakat, Marosits István szobrászművész plakettjét és a vele járó oklevelet az egyesület tavaszi közgyűlésén, az egyesület elnöke nyújtja át, ünnepélyes keretek között.

A jelöléseket kérjük dr. Juhász Ágnesnek a juhaszagnesneo@gmail.com e-mail címre küldeni.