Dr. Jánváry Mária: Dadogó serdülők komplex pszichoterápiája

school-desks

Több pszichoterápiás módszer együttes alkalmazásáról szeretnék beszélni. A miskolci Nevelési Tanácsadóban másfél éven keresztül dolgoztam együtt három, 13-15 éves dadogó fiúval. Az ő problémafelvetéseik, állandó visszajelzéseik ösztönöztek újabb módszerek alkalmazására a régiek megtartása mellett.

Heti egy alkalommal volt együtt másfél óráig a nem szabályos kiscsoport. Munkánkat többször meg kellett szakítanunk. Így együttes tevékenységünk összesen egy évet tett ki.

A csoportfoglalkozásokat anamnézisek felvétele, explorációk, értelmi- és személyiség vizsgálatok előzték meg. Ezek alapján lényegesebb organikus, familiáris, vagy családra vonatkozó terhelő adat nem derült ki. A felmerült nevelési ártalmak, családon belüli nehézségek a következők voltak: testvérkonfliktus, testvérféltékenység, magasra állított követelmények, féltésből, vagy fokozott elvárásból adódó túlzott szabályozások, korlátozások. Mindnyájan érzékenyen reagáltak a környezeti hatásokra. Beszédük miatt verbális kommunikációjuk, emberi kapcsolataik beszűkültek.

A dadogás mindhárom fiúnál óvódás korban kezdődött. Kettőnél kistestvér születését követően, egynél ijedtség és utánzás egybeesésével. G-nál tíz éven át hullámzott a dadogás erőssége időszakos tünetekkel. A-nál a logopédiai kezelésre elmaradt panasz pubertás korban tért vissza, tónusos formában, a nyaki erek és izmok erős kidagadásával. R. ötéves korban spontán megszűnt dadogása kilencéves korban jelentkezett újra, a fejre korlátozódó kóros kísérő együttmozgásokkal.

A szülőkkel megbeszéltük azt, hogy hogyan viszonyuljanak gyermekeik dadogásához, az induló csoportmunkához, az otthoni tréninghez, beszéltünk a felmerülő nevelési kérdésekről és a problémák megoldási lehetőségeiről.

Az előzmények és a tünetek ismeretében a fiúkkal fél évig tartó tüneti terápiára szerződtünk a szülők beleegyezésével. Az autogén tréning megtanulását és begyakorlását terveztük el. Az aktuálisan felmerülő problémákat kötetlen formában kívántuk megbeszélni. Otthon napi kétszeri tíz-tizenöt perces gyakorlás volt a feladat, melyet ők többnyire el is végeztek.

A tanulási idő alatt észrevehetően csak a beszédgátlás oldódott. A csoporton belül megindult verbális kommunikáció érzelmi ventillációra adott lehetőséget.

A hat alapgyakorlatra építettük rá az önszuggesztiót. A saját formulában a beszédhelyzetben megőrzött nyugalmat, a görcsmentes izomműködést és a gördülékeny, folyamatos beszédet sugalltuk. Érdekes képi élmény jelent meg ekkor R-nál. A saját légcsövét látta sematikusan ábrázolva, a belső falra simuló csápokkal. A beszéd gondolatára ezek felágaskodtak, és megnehezítették a levegő útját. Akarattal azonban egyet-egyet, később többet ezekből le tudott zárni. Így kezdődött el Roland küzdelme a csápokkal.

A magnófelvételek visszahallgatása után a fiúk kérték, hogy az eredeti terápiás szerződéstől eltérően a csoport addig maradjon együtt, amíg mindenki dadogása meg nem szűnik. A teljes gyógyulást nem tudtam megígérni, de a határozatlan idejű terápiába beleegyeztem, meggondolatlanul, konkrét terápiás terv nélkül.

Sokat beszélgettünk. Minden családban beszűkült volt a verbális kommunikáció, naponta ismétlődő kérdésekre korlátozódott csupán. Iskolában csak a klónusosan dadogó G. beszélgetett társaival. Részben kielégítettük így a csoportban egy szükségletet. R. beszéde feltűnően, hirtelen javult. G. fokozatosan, lassan, egyre kevesebb szó elejét ismételte. A. torka, nyaka változatlanul görcsölt, viszont a kezdeti “igen-nem”-hez viszonyítva feltűnően sokat, zavartalanul beszélt a csoportban. Ennek ellenére éreztem, hogy ez nem elég. A fiúkban is nagy volt a tünet miatti szenvedés-nyomás.

Új gyakorlatot iktattunk be. Lazítás saját formula után, még ellazult állapotban kezdtünk beszédgyakorlatokat. Ki-ki a számára kritikus hangokkal szótagokat, szavakat, mondatokat mondott. A legkisebb megakadásra félbehagyta a beszédet, újra lazított, majd újra beszélt. A bábeli zűrzavart hamar megszokták. Egymást nem zavarva, nagyon kevés hibával beszéltek így. Beszámoltak viszont arról, hogy az életben ez nem ilyen könnyen működik. A beszéd gondolata, szándéka is szorongást vált ki bennük, mely a konkrét beszédhelyzetekben tovább fokozódik.

Ekkor állítottuk fel mindenkinek a szorongás-skáláját. A nagyfokú tartalmi és sorrendi hasonlóság miatt könnyen tudtunk alkotni ezekből egy közöset.

Elkezdtük a deszenzitizálást a legkisebb mértékű szorongást kiváltó szituációval. Relaxált állapotban elképzelték az általam vázolt helyzetet, jelezték, ha szorongást éreztek.

Lazítás után ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Zavarta őket az én konkrét helyzetleírásom. Ezért a tréning előtt megbeszéltük az önálló imagináció témáját. Az elképzelt helyzetek csak nagyon ritkán váltottak ki bennük szorongást. A belső beszéd folyamatos volt, nem akadtak meg.

Újra a fiúk vitték tovább a terápiát, nehezebb feladatot várva. Így került sor arra, hogy lejátsszuk az elképzelt szituációkat szereposztással, szerepcserékkel. Ez nehéz feladatnak bizonyult, különösen A. számára. Görcsei fokozódtak, beszédgátlása részben visszatért. G. és R. sokat segítettek neki: metakommunikációval biztatták, együtt találtak ki szerepbe illő, segítő mozgásokat.

Négy hónap szünet után a két tónusos dadogó állapota romlott, a görcsök erőssége és gyakorisága fokozódott. A beszédmozgásszervi izmok feszültségének, a görcsök keletkezésének, terjedésének részletes elemzése vitte ekkor előre a munkát. R. úgy fogalmazott, hogy “liftezik a görcs”. Ez azt jelentette, hogy már a beszéd gondolatára, szándékára is görcsbe rándul a rekeszizom, a feszültség halad felfelé, majd újra leszalad a rekeszizomhoz. A különböző izomcsoportok együttmozgása ismert a dadogóknál, de csak akkor gondolkodtam el komolyan azon, hogy a kóros reflexsort hogyan lehetne legátolni. Az eddigi módszerek erre speciálisan nem, vagy csak kevéssé hatottak.

Megbeszéltem a fiúkkal, hogy progresszív relaxációval próbálkozunk. Ennek során derült ki, hogy a beszédmozgásszervekben a kinesztéziás érzékelés, és egy-egy izomcsoport akaratlagos irányításának képessége igen gyengén fejlett, illetve kiesik. G-nál és A-nál ezek a nyakizmok voltak, R-nál a szájüreg és az arc izmai. Hónapokig tartó aprólékos munka kezdődött. Az eddigi módszereket nem hagytuk el, csak kevesebb időt fordítottunk rájuk.

A tréninget a rekeszizomnál kezdtük, és innen haladtunk lefelé. Két dologra figyeltünk különösen:

  • egyes izomcsoportok feszítése mellett a környező izmok a lehető legnagyobb mértékben lazák maradjanak. (Együttfeszülés legátlása.)
  • a feszítés utáni ellazítás során ne legyen izomrángás, hanem folyamatos elernyedés.

Sokat segített a látási és tapintási kontroll saját magukon és egymáson.

Három hónap múlva G. dadogása teljesen megszűnt. Egy hónapig még panaszmentesen is velünk dolgozott. Ezután közös megegyezéssel felbomlott a csoport. G-tól elbúcsúztunk. Kapcsolatteremtő nehézséggel küzdő serdülők csoportjába került át, kitűnt reális önismeretével, megoldást kereső beállítottságával. Tudomásom szerint tünetmentes.

R. állának ráncos feszülése, nyelvének keresztbefordulása megszűnt. Tónusos dadogása klónusossá vált. Iskolában az írásbeli felelések helyett szóban adott számot a tanultakról, tanulmányi eredménye lényegesen javult.

A. kötélszerű nyakizmai négy hónap után végre akarattól függően is megmozdultak. Nyakában és torkában megélte a feszítés-lazítás élményét.

Újabb módszer bevezetése számomra is fontossá vált. Hipnózis tanulása közben szupervízióra került sor, esetet kellett vinnem.

A Stanford Hipnotikus Szuszceptibilitási Skála szerint mindkét fiú jó hipnabilitást mutatott. A tüneti kezelés hipnózisban folytatódott tovább egyénileg. A beszédmozgásszerveket belülről szemléltük, simítottuk, melegítettük és akaratlagosan feszítettük-lazítottuk.

A-nál a görcs szimbolikusan, alaki formában jelentkezett. A rekeszizom mély árkai simítás, melegítés hatására az első alkalommal eltűntek. A légcső felső részén látott, súlyos pántokkal rögzített vas csapóajtó nehezen, de kinyílt. Három alkalom után átalakult izomgyűrűkké, melyek a légzéssel párhuzamosan simán, rugalmasan tágultak és szűkültek.

R-nál a megjelenő fekete és méregzöld mezőt lassan kiszorította a jobb sarokból induló, világoskék fénynyaláb. A dadogást számára a fekete és a méregzöld szimbolizálták, a világoskék azonban a kedvenc színe volt.

Poszthipnotikus utasításban lényegében az autogén tréningben használt saját formulát ismételtem meg, kibővített formában. Hat hipnózis kezelés után R-nál a dadogás teljesen megszűnt. A. hét hipnózis kezelés után képessé vált arra, hogy verbálisan és fizikálisan is megvédje magát a csúfolódókkal szemben az iskolában. Spontán beszélgetés során három-négy mondatot már hibátlanul elmondott. Egy-egy megakadása rövid ideig tartott.

Három hónap szünet után a jövő héten találkozom újra mindhárom fiúval. Ezt a találkozást nagyon várom, fontos a számomra.

A fiúkban másfél év alatt végbement változások közül sok nem fért e dolgozat keretei közé, bár jelentőségük igen nagy a serdülők életében.

Dolgozatomban dadogó serdülő fiúkkal csoportban végzett autogén tréning, önszuggessztió, relaxált állapotban történő beszédgyakorlatok, imaginált majd lejátszott beszédhelyzetek és progresszív relaxáció együttes alkalmazásáról és a terápiát befejező egyéni hipnózisról számoltam be.

Úgy érzem, hogy huszonöt éves pszichológusi pályafutásom alatt most küzdöttem meg igazán először a dadogással. Újra megbizonyosodtam arról, hogy az emberi problémákhoz csak alázattal szabad hozzányúlni. Alkalmazkodni kell a feladott leckéhez, és a leckét feladókhoz még akkor is, ha ez szabálytalan, rendhagyó terápiához vezet, ha fel kell adni terveinket, újra és újra kell próbálkozni.

Köszönöm a fiúknak, hogy ebben nekem mindvégig segítettek. Remélem, hogy gyógyulásuk végleges lesz, vagy könnyebben megbirkóznak esetleg visszatérő tünetükkel, és más nehézségeikkel az életben.

Illusztráció: FreeImages.com/Rob Gonyea