Asszertív vagy agresszív viselkedés – hogyan hat ki ez a dadogásra?
2009-10-01 - 19:49Ebből a cikkből megtudhatod, hogy nem csak a beszédünk folyékonyságán múlik, hogy mennyire fogadnak el mások. Megismerheted négy viselkedéstípus előnyeit, és hátrányait. Elárulom, hogy másoknak is, de különösen nekünk dadogóknak miért előnyös az asszertív, azaz önérvényesítő viselkedés.
Nekünk, dadogó embereknek nagyon nagy vágyunk a jó kommunikáció, a másokkal való kapcsolatteremtés. Sokan azt gondolják, hogy ehhez elegendő a folyékony beszéd. Azért állnak vele mások nehezen szóba, mert ő másképp beszél. Ezért a beszédük javítására helyezik a hangsúlyt.
Tévedés azt hinni, hogy elegendő a folyékony beszéd. Mivel viselkedésünk, hozzáállásunk megváltoztatása nem megy egyik napról a másikra, feladják, depresszióba zuhannak, és azt mondják, nem én tehetek arról, hogy nincsenek kapcsolataim másokkal.
Könnyebben kivitelezhető, ha inkább a kommunikációjuk hatékonyságán dolgoznának. Érdemes megvizsgálni, mit tehetek én, amivel el tudom érni, hogy a környezetem jobban elfogadjon?
A hatékony kommunikáció titka
Ahhoz, hogy sikeresen tudjunk kommunikálni, fontos megvizsgálni, mennyire tudjuk elfogadni önmagunkat, illetve a környezetünket. Ez alapján négy féle viselkedést különböztetünk meg:
| Környezet elfogadása | Személyiség elfogadása | Viselkedés |
| Igen | Igen | önérvényesítő |
| Igen | Nem | passzív |
| Nem | Igen | agresszív |
| Nem | Nem | manipulatív |
Persze, most mondhatod, de én elfogadom a környezetemet. Ha nem szereted a munkád, vagy a munkatársaiddal nehezen jössz ki, vitád van a szomszéddal, vagy kerülöd, hogy kérned kelljen valamit a boltban, akkor nem fogadod el a környezetedet.
Ugyanígy, ha nem hiszed el magadról, hogy egy értékes ember vagy, és azt gondolod, csak az számít, mit teljesítesz, hogyan tudsz megfelelni másoknak, szintén nem fogadod el magad.
Melyik viselkedés típusba tartozom?
A passzív viselkedésű emberek meg vannak győződve róla, hogy mások jobban meg tudják oldani a dolgokat, mint ők. Igyekeznek a többiek kedvében járni, kerülni a konfliktusokat. Ha véleményt mond, vagy kér valamit, azt bocsánatkérő, bátortalan módon teszi.
A manipulatív ember folyton gyanakszik, nem bízik sem önmagában, se másokban. Alacsony az önértékelése és a többieket se tartja sokra. Úgy gondolja, ügyeskedve, ferde utakon könnyebben célt érhet.
Az agresszív viselkedés nem fizikai megnyilvánulást jelent, hanem az alacsony önértékelését próbálja az illető kompenzálni. Úgy tesz, mintha nem lenne másokra szüksége, arra törekszik, hogy őt kiválónak lássák. Eközben figyelmen kívül hagyja a többiek véleményét, igényeit. Célja a mindenáron való győzelem. Úgy érzi, hogy ő mindent megtesz a probléma megoldásáért, míg a többiek nem.
Az asszertív vagy önérvényesítő viselkedés önmagunk és mások tiszteletét jelenti. Jogom van a szabad véleménynyilvánításhoz, de engedem, hogy a másik is ezt tegye. Nyíltan, egyenesen megmondom, mit szeretnék, de meghallom a másik véleményét, hozzáállását is ez ügyben. Konfliktus esetén kompromisszumra törekszem, olyan megoldást keresek, amelyikben mindkét fél győz.
Szakemberek megfigyelték, hogy olyan helyzetekben, ahol a dadogó van felül, Ő ad utasítást másoknak, sokkal jobban és könnyebben beszélünk. Ugyanez a helyzet, ha állatokkal foglalkozunk, velük szemben is magabiztos a fellépésünk.
Valljuk be, a mindennapi élet nem erről szól. A hétköznapokban előforduló szituációk többségében könnyebben eléred a célodat, ha asszertív módon viselkedsz. Segítségével magabiztosabb leszel, kevésbé fogod kerülni a számodra nehéz beszédszituációkat.
Remélem érdekesnek találtad a cikket. Kérdésedet, véleményedet a témával kapcsolatban, a beszed.eva – @ – gmail.com címre várom, a címsorba írd be: viselkedés.
Üdvözöllek, Horváthné Balogh Éva vagyok, magam is érintett. Több éve tanulmányozom a szakirodalmat, hogy választ találjak a dadogásunk okára, illetve keresem a hatékony és eredményes gyógymódokat.
Hamarosan megjelentek a témában egy szabadon letölthető e-bookot. Ebből többek között megismerheted a dadogással kapcsolatos tévhiteket, olvashatsz az önértékelés fontosságáról, a felelősségvállalásról és az aggodalomról. Írj, ha szeretnéd, hogy elküldjem neked! A címsorba írd be: ingyenes e-book.
