A Pallas nagy lexikona

Afázia
(gör.), szólási képtelenség,.melynek oka az agy bizonyos részének, és pedig a Reil-féle szigetnek és környékének maradandó vagy muló kóros elváltozása. Abban áll, hogy a beteg, aki a körülötte történőket teljesen föl tudja fogni és a beszédet érti, egy általában nem tud beszélni (alalia) vagy csak hiányosan. E szólási zavar mellett a beszéd mechanikai része, az izomzat, valamint a szófüzés teljesen érintetlen maradhat. A beteg jól tudja, hogy mit akar mondani, azonban a fogalmat kifejező szót nem találja és helyette mást, néha meg nem felelőt használ, vagy pedig a fogalmat körülirja. P. ha a «kutya» fogalmát akarja. kifejezni, akkor vagy egy válfaját nevezi meg, vagy pedig körülirással jelzi. («állat, mely ugat» stb.). Többnyire utána tudja mondani a szót, ha más előtte kimondja. Ez az állapot az u. n. amneztikus afázia. Előfordul, hogy egy beteg, ki több nyelven tudott beszélni, egyben már nem tudja magát kifejezni. Az A.-nak másik neme, midőn a betegek a szavakat nem tudják kiejteni, noha az izmokban hüdés nincs jelen. A szót tudják, de ha az kiejtésre kerül, akkor az izmok kellő összeműködése hiányában vagy egyáltalában nem ejthetik ki a szót, vagy csak részben. Néha csak egyes betüket nem ejthetnek ki, p. «szombat» helyett «szomat»-ot, vagy «kréta» helyett «kétát» mondanak. Ez az u. n. ataktikus afázia. Ezek a betegek az előttük kiejtett szót nem tudják utánozva sem kimondani. Más betegek akaratuk ellenére és állapotuk teljes tudatában a helyesen kiejtett szavakat megtoldják egy értelmetlen szótaggal, vagy pedig egy-két szónál több nem is áll rendelkezésükre (monofázia), mely szavakat vagy szótagokat a legkülönfélébb dolgok kűejezésére használják. Mások ismét olyan szavakat használnak beszédközben, melyeknek ott ahol használják, értelmük nincsen, vagy olyanokat, melyek egyáltalán minden értelem hiján vannak, p. ha valaki «ablak» helyett rendesen «asztalt» mond, v. «irni» helyett «elen»-t. Előfordul az is, hogy a szólási képesség teljes épsége mellett a betegek nem értik a kimondott szót. Ezeknél tehát megvan a hallási és szólási képesség, de a hallott hang fogalmát, jelentőségét elvesztették. Ez a szenzorikus afázia (Wernicke) vagy a szósüketség (Kussmaul).

Dadogás
a beszéd oly zavara, melynél a hangok összekötését, tehát a szótagok kimondását az izmokban fellépő görcs megneheíti, esetleg teljesen megakadályozza. A D. gyakran öröklött, máskor szerzett betegség, melyre idegesség, kedélyizgalmak, ijedtség stb. hajlandósítanak. Gyakran a második fogzás és a fanosodás idején lép föl. Gyógyításnál a beteg életviszonyaira és jó táplálkozására kell gondot fordítani. A kurát célszerüen külön intézetekben eszközlik, hol a test edzése, erősítése mellett rendszeres beszédgyakorlatokat folytatnak.

Dementia paralytica
(lat.), terjedő hüdéses elmezavar, az elmebetegségek legsulyosabb formája, mely ha a hüdési tünetek, nevezetesen a jellegzetes beszédzavar, világosan kimutathatók, 1-2 év alatt halálos kimenetelü. A D. lefolyásában három fejlődési szakot lehet megkülönböztetni: a kezdőszakot (stadium initiale), a teljesen kifejlődött betegség szakát (stadium floridum) és a végkimerülési szakot (stadium terminale). A betegség első bekezdése többnyire évekkel megelőzi a kifejlődött D. kórképét és az első tünetekben csak nehezen ismerhető fel a későbbi sulyos baj. Ezek az első tünetek, melyek az ember java korában (30-35) fejlődnek, az agy idegrendszer kimerülésében nyilvánulnak; általános bágyadtságban, megcsappant munkaképességben, gyors szellemi kifáradásban, nehéz fej érzésében, fokozott betegség érzetében, gyakori főfájásokban, ingerlékenységben és csökkent ellentállási képességben mindenféle külső ingerekkel szemben. További fejlődésében jelentkeznek az emlékezetbeli sürü botlások és végre az emlékezetnek olyan kihagyásai, melyek a beteget rendes működésében gátolják, amikor t. i. a megszokott fogalmak és beosztások jelentőségéről már nincsen tisztában és a beteg agy folytonos zavarokat okoz. A betegség ezen stádiumában szoktak jelentkezni az első mozgási eltérése, u. m. a látók egyenetlensége, rendetlen vagy hiányos működése, többé-kevésbbé elterjedt reszketés. Ezek mellet a beteget hipokondrikus módon fokozott betegség ézete a legnagyobb mértékben kinozza. A későbbi kifejezett kórkép egyes feltünő tünetei mulóan, de ismételten föl-föl merülnek: itt-ott egy barokk nagyzási téveszmét emleget a beteg, majd meg egyes fölösleges vásárlást eszközöl, majd ismét szokatlan módon dorbézolásra adja magát és kevéssel később tagadja mindezeket vagy pedig a legnagyobb közömbösséggel elsiklik fölöttük. Minél gyakrabban előhozakodik téveszméivel, melyek egyre fantasztikusabbak lesznek. És most már, különösen a szótagbotlás felléptével, teljesen kifejlődött a kórkép. A további lefolyás fokozódó elbutulást és evvel együtt a hüdések terjedését mutatja: közbe-közbe egy vagy több önkivületlenséggel járó görcsös v. szélhüdés formáju roham is fellép. A betegség végstádiumát teljes elbutultság és az összes izomzat hüdési állapota, szellemi és testi tehetetlenség jellemzi. A D. ha jellegzőtünetei, az elmebeli hanyatlás és a hüdések kimutathatók, gyógyíthatatlan és 2-3 év alatt halállal végződik. Első bekezdési szakában kellő kezelés és különösen megfelelő hosszu szellemi pihenésre a gyógyulás sincsen kizárva. Sokkal gyakoribb azonban a remisszió, azaz a betegség látszólagos megszünése és ismételt kiujulása hónapok, néha csak évek mulva. A D. rendesen az ember javakorában fejlődik és tulnyomó számban férfiaknál. Okai: hosszan folytatott, megerőltetett szellemi munka, kimerítő küzdelmek, nagy gondok, anyagi veszteségek, éjjelezések v. határtalan excesszusok, kicsapongások.

Diszfázia
(gör.), a beszédben bekövetkezett zavar a gondolkodás zavara nélkül, tehát csak ama képesség megzavarodása, mellyel a szavakat, gondolatunk kifejezőit, előadni képesek vagyunk.

Dizartria
(gör.), a beszéd mekanizmusának kóros megzavartatása, mely lényegesen abban áll, hogy a beteg a szótagokat és betüket rendes szavakká összefüzni nem birja. Noha a betegek az egyes betüket vagy szótagokat helyesen ejtik ki, a szókat nem tudják értelmes mondattá füzni; azért nevezik ezt szótagbotlásnak. Az ilyen beteg p. «Peking» helyett «Keping»-et, «incompatibilitás» helyett «inkambitilás»-t mond. A beszédzavarnak ezen neme a «terjedő hüdéses elmezavar» (paralysis progressiva v. dementia paralytica) legtipikusabb tünete, olyannyira, hogy ezen egy tünetből a diagnózist meg lehet állapítani. Ezen jellegző tünetre mondták a régi francia elmegyógyászok, kik a terjedő hüdéses elmezavar tünetcsoportját még nem is ismerték, hogy l’embarras de la parole est un signe mortel (a beszéd megzavartatása halálos tünet).

Hebegés
az a hibás beszéd, melyben a hangképzés és az egyes szótagoknak összefüzése szabályellenesen történik. Ez állapot oka nem rejlik a beszélő szervek boncolástani elváltozásában, hanem ezeknek helytelen beidegzésében, s igy a H. oka mindenkor az agyvelőben keresendő. Hogy mily befolyása van az akaratnak a H.-re, ezt élénken mutatják azok az esetek, midőn erős és következetes önuralom e kellemetlen jelenséget megszünteti. Másrészt ismeretes, hogy hebegő egyének a megszokott környezetben jóformán hibátlanul beszélnek, mig idegenek előtt midőn elfogultak, még jobban hebegnek. A hebegőknél a szótagolás ritmikájában mutatkozik zavar, amelyet csakis beszédgimnasztika kellő szakvezetés alatt tüntethet el. A tulajdonképeni hebegésen kivül van még egy másik beszédzavar is, a dadogás (l. o.).

Forrás: http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/